Olcsó koronavírus-teszteket árulna webshopján az Amazon, egyenként 34,99 fontért, de kedvezményes kiszerelésben is elérhetők lesznek. A kormány által ellenőrzött és jóváhagyott koronavírus-tesztek már a héten felkerülhetnek az online kereskedő kínálatába - írja a The Guardian.
A teszteket az Amazon által tavaly megnyitott salfordi laboratóriumban dolgozzák majd fel. Korábban már az Egyesült Államokban is létrehoztak egy laboratóriumot, ahol már nyáron elkezdték az otthoni koronavírus-tesztek forgalmazását.
A PCR-tesztek piacára való belépés azután vált sürgetővé, hogy egyes, az Egyesült Királyságba utazó turisták arra panaszkodtak, hogy a beutazáshoz kötött tesztek értékesítését és kielemzését végző cégek késve vagy egyáltalán nem küldték el az eredményeket.
A brit kormányt ráadásul sokan még mindig azzal vádolják, hogy nem tudja kézben tartani a koronavírus-tesztek piacát, hiszen számos hitelesnek tűnő vállalat korábban "nagy sikerrel" 1 fontért árulta a gyorsteszteket - írja a lap.
A fogyasztók, akik már nem tudták eldönteni, hogy melyik platformban bízhatnak meg, mielőbbi intézkedést szorgalmaztak. (A botrány már hónapokkal ezelőtt kirobbant, ugyanis egy cég, amelyik már 43 ezernél is több hamis koronateszt-eredményt állított ki, még mindig működik és folyamatosan PCR-teszteket "dolgoznak fel" - a szerk.)
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz