A szlovén kormány közleményben adott hangot nemtetszésének, amelyben azt írták: Horvátország megsértette a nemzetközi jogot, és rosszul értelmezte az 1994-ben hozott szlovén alkotmánytörvényt, amely szétválasztja a Ljubljanska Bank (LB) és a Nova Ljubljanska Banka kötelezettségeit és vagyonát. Előbbi pénzintézet már korábban megszűnt.
A kabinet szerint a Ljubljanska Banka betéteseinek kártalanítását a jogutódlási folyamat keretében kell rendezni. Zoran Milanovic volt horvát kormányfő és Janez Jansa volt szlovén kormányfő Horvátország európai uniós csatlakozása előtt megállapodott abban, hogy Horvátország megszüntet minden eljárást a Ljubljanska Bankával szemben. Emiatt Szlovénia tavaly a strasbourgi emberi jogi bírósághoz is fordult jogorvoslatért.
Kapcsolódó
Emiatt ismét hangsúlyozzuk, hogy a jogállamiság és a viták békés rendezésének elve a modern nemzetközi és európai közösség alapelvei - olvasható a szlovén kormány közleményben.
A néhai Jugoszlávia felbomlása után a szlovén bank visszatartotta azokat a betéteket, amelyeket még korábban helyeztek el a pénzintézetben az időközben külföldi állampolgárrá vált ügyfelek.
A strasbourgi emberi jogi bíróság 2014-es döntése szerint azonban Szlovéniának kártalanítania kell azokat a devizabetéteseket, akik még a titói Jugoszlávia szétesése előtt helyezték el pénzüket a Ljubljanska Banka szlovéniai pénzintézetben, és a szövetségi állam szétesése után nem tudták felvenni betéteiket. A szlovén média akkor arról cikkezett, hogy mintegy 6-7 évet vesz majd igénybe a betétesek kártalanítása.
Szlovénia az évtized elején súlyos bankválsággal is szembesült, amely a túlzott kockázatviselés, az állami tulajdonú bankok alacsony színvonalú irányítása, illetve a nem kellően hatékony felügyeleti eszközök miatt alakult ki.
Az euróövezeti ország bankrendszerének szanálását 2013 decemberében hagyta jóvá az EU bizottsága, így a kormány összesen 3,3 milliárd euróval tőkésítette fel a - döntő részben állami tulajdonban lévő - bankokat, hogy elkerüljék az összeomlást a rossz hitelek miatt.
A Jugoszláviától 1991-ben külön vált Szlovénia kormányai több mint két évtizede halogatják a szélesebb körű magánosítást, így az ország gazdaságának mintegy fele még mindig állami kézben van.
A Nova Ljubljanska Banka privatizációját - az Európai Bizottság kötelező rendelkezése ellenére - már másodszor halasztotta el a kormány: először tavaly szeptemberben, majd idén októberben. Ezért lehetséges, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) ideiglenesen egy kisebb részesedést vásárol az NLB-ben - írták a lapok.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy