A spanyol kormány elhalasztotta a tulajdonában lévő Aena, a világ legnagyobb reptéri társasága kisebbségi részesedésének eladását. Az ügylethez közel álló forrás a Reuters hírügynökséggel közölte: "technikai gond merült fel, és amint azt megoldják, indulhat a részleges privatizáció". Eredetileg november 12-re tervezték a 49 százaléknyi rész magánosítását. A kisebbségi hányad értéke 6,2-8 milliárd euró. Az ügylet keretében az Aena 28 százalékát a madridi tőzsdére vitték volna, további 21 százalékát stratégiai befektetőknek ajánlották fel.
Az egyik megfigyelő szerint a spanyol kormány döntése mögött valójában az áll, hogy "a vártnál gyengébben szerepel Európa gazdasága és túl nagy falatnak tűnik így év végé felé az Aena, így fennáll a kockázata annak, hogy nem sikerül elérni a tervezett bevételt. Az ügyletre talán a jövő év első negyedévében kerülhet sor, bár addig még sok minden történhet".
Az Aena több mint 20 légikikötőt üzemeltet külföldön és 46-ot Spanyolországban.
A légikikötő-üzemeltető a tavalyi évet 597 millió euró profittal zárta, amit részben a költségek jelentős csökkentésével ért el. A legutóbbi információ szerint 2012-ben Spanyolországban működtetett 46 repülőtere közül csak kilenc volt nyereséges.
Tavaly a 46 spanyolországi repülőtér 188 millió utast szolgált ki.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot