A Ford Motor 700 millió dolláros beruházással bővíti az amerikai Michigan államban működő Flat Rock összeszerelő üzemet a következő négy évben, 700 új munkahelyet teremtve. A beruházást abból az 1,6 milliárd dolláros összegből finanszírozza, amit korábban egy új mexikói üzem felépítésére szánt - közölte a cég.
A közlemény szerint a már meglévő, mexikói Hermosilloban működő üzemben gyártják majd az új generációs Focust. Ezzel lehetővé válik, hogy a Focus jelenlegi gyártási helyszínén, a Michigan állami Flat Rock összeszerelő üzemben kapacitást szabadítsanak fel két új modell gyártásához, megőrizve 3500 amerikai munkahelyet.
A Flat Rock összeszerelő üzemben a Ford Mustang és a Lincoln Continental modellek mellett high-tech elektromos és önvezető autók is készülnek majd, amihez 700 új munkahelyet hoznak létre.
Elektromos autókba fektetnek
A bejelentés szerint a következő öt évben 13 új elektromos hajtású modellt vezetnek be, ezekből hetet mutattak be kedden. A Ford 2020-ig 4,5 milliárd dollárt ruház be az elektromos hajtású autókba, takarékosabb, sokoldalúbb és erősebb modellekkel egészítve ki globális termékkínálatát.
A Ford autógyártó és mobilitási vállalattá kíván fejlődni, élen járva az elektromos hajtású és önvezető autók fejlesztésében és az új mobilitási megoldások kidolgozásában - áll a közleményben.
Kínálatunk bővítése és beruházásaink világosan jelzik azt a nézetünket, hogy 15 éven belül az elektromos autók globális kínálata túlnő majd a belsőégésű motorral hajtott modellekén - idézi a közlemény Mark Fieldst, a Ford elnök-vezérigazgatóját.
A Ford azt is bejelentette, hogy globális haszongépjármű-kínálatában honosítja meg elsőként azokat a hybrid hajtásláncokat, amelyekben a normál szívómotorok helyett EcoBoost erőforrások működnek, tovább javítva a teljesítményt és az üzemanyag-fogyasztást.
A vállalat azt tervezi, hogy feszített ütemben fejleszti tovább az elektromos hajtással kapcsolatos szolgáltatásokat - például az EV flottakezelést, illetve az útvonal-tervezési és telematikai megoldásokat.
A közlemény szerint a Ford értékesíti a legtöbb plug-in hybrid járművet az amerikai piacon, és a második legeredményesebb gyártó az Egyesült Államokban forgalmazott elektromos hajtású autók toplistáján.
A cég már több autógyárral is szándéknyilatkozatot írt alá egy ultragyors töltőhálózat kiépítéséről, már tesztelik a vezeték nélküli töltés technológiáját. A parkolóhelyek alá beépített berendezéseknek köszönhetően sosem fordulhatna elő, hogy az autósok megfeledkeznek járművük feltöltéséről.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt