A kezdeményezésről az Orvosok Határok Nélkül (MSF), illetve a Nemzetközi Ökológiai Tudás (KEI) nevű civil szervezet tájékoztatott - idézi az MTI hírét az Infostart.
A KEI közzétett egy, általa a felülvizsgált szövegnek minősített dokumentumot, amelyben kérik, hogy a szellemi tulajdonhoz való jogok feloldása legyen széleskörűbb és tartósabb. Az AFP megkeresésére a WTO nem tudta azonnal megerősíteni a dokumentum hitelességét, de nyugati diplomaták biztosították a hírügynökséget, hogy a szöveg eredeti, és továbbították minden WTO-tagországnak.
Kapcsolódó
A dokumentum szerint a feloldásnak vonatkoznia kell az oltásokra, a kezelésekre, a diagnosztizáláshoz és a védekezéshez szükséges eszközökre, valamint a gyártásukhoz szükséges anyagokra és összetevőkre. A kezdeményezők szerint a derogációknak legalább három évig kellene érvényben maradniuk.
"Üdvözöljük azokat a kormányokat, amelyek támogatják a szellemi tulajdonnal kapcsolatos derogációs javaslatot, amely a monopolhelyzetből adódó korlátokat hivatott eltörölni a világjárvány elleni harchoz szükséges valamennyi gyógyászati eszközre vonatkozólag" - emelte ki közleményében Leena Manghaney, az MSF dél-ázsiai szervezetének vezetője.
"A fertőzöttek és a halálesetek számának a fejlődő országokban tapasztalt ijesztő növekedését, illetve a fejlesztés alatt lévő, potenciálisan ígéretes kezeléseket tekintve kulcsfontosságú, hogy a kormányok kellő rugalmasságot tanúsítva szállhassanak szembe a világjárvánnyal" - tette hozzá Leena Manghaney.
Október óta India és a Dél-afrikai Köztársaság többször felhívta a WTO-t, hogy ideiglenesen oldják fel a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogokat, ami az elgondolás támogatói szerint ösztönözné a gyártást a fejlődő országokban, és segítene a vakcinákhoz jutásban tapasztalható kirívó egyenlőtlenségek enyhítésében.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró