Az orosz vezetés mozgósítási döntése a gyenge pontján üti meg az orosz gazdaságot - írja a Bloomberg arra utalva, hogy az elmenekülő és bevonuló katonák méretes lyukakat ütnek a munkaerőpiacon. Ráadásul éppen akkor tűnnek el ezek az emberek, amikor az országot munkaerőhiány sújtja, a munkanélküliség rekordalacsony szinten van.
A távozók helyére aligha találnak a munkaadók új embereket, miközben a megélhetési gondokkal küszködő családoknak azzal kell számolniuk, hogy egyik hónapról a másikra kiesik a bevonulók bére a háztartásuk költségvetéséből.
A mozgósítás sokkot okozott a fogyasztói várakozásokban - mondják szakértők, utalva arra, hogy erős jelei vannak a nem feltétlenül szükséges vásárlások elhalasztásának, és ezzel a kereslet jelentős visszaesésének. Ez 0,5 százalékkal fejelheti meg az idei GDP-csökkenést.
Még rosszabb lesz
Alekszander Iszakkov közgazdász szerint súlyosbítja a gondot, hogy ez a helyzet elhúzódik a következő öt évre is. A kormány várakozása szerint idén három, jövőre egy százalékkal zsugorodhat az GDP, a nemzetközi szervezetek ennél nagyobb visszaesést várnak. A várakozásokat azonban még a mozgósítás bejelentése előtt fogalmazták meg.
A Kreml nyilvánosságra hozott ugyan egy listát arról, mely szakmákba tartozókat nem fognak behívni, ám ezt a helyben dolgozó sorozótisztek nem feltétlenül tartják be, továbbá az orosz üzleti szakmai szervezetek azt kérték, hogy bővítsék ezt a listát. A munkaügyi tanácsadók azt javasolják a munkaadóknak, hogy küldjék home office-ba munkavállalóikat azokon a napokon, amikor várható, hogy a munkahelyükre kézbesítik a behívót.
Elviszik a vidékieket
A hatóságok kezdik felismerni a képzett munkaerő piacán kialakuló súlyos helyzetet, ezért a behívók többségét az uráli térségben küldik ki - mondja Natalja Zubarevics, a Moszkvai Állami Egyetem tanára, akinek az orosz régiók a szakterülete. Ezzel azonban az a gond, hogy a farmokon és az építőiparban fog munkaerőhiányt okozni. Emellett emelkedni fog munkaképes korú korosztály átlagéletkora.
A high-tech szektor sajátos módon reagált arra, hogy az ígéret ellenére, miszerint a munkavállalóikat nem érinti majd a sorozás, sok dolgozójukat lekapcsolják. Magánrepülőgépeket béreltek a "veszélyeztetett" embereik kimentésére Oroszországból - írta a Kommerszant gazdasági napilap.
Összegében egyszerre jelentkezhet munkaerőhiány az alacsony képzettséget igénylő ágazatokban és a magasabb végzettségűek körében. Utóbbi egyértelműen párosul azzal a brain drainnel, azaz tudáselszívással, amit a külföldre utazók távozása okoz. Ők a jobban élők, a képzettebbek közül kerülnek ki - üres zsebbel sokkal macerásabb emigrálni.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)