Azok az ukrán vendégmunkások, akik elhagyták a járvány kitörésekor Lengyelországot, most megpróbálnak visszatérni, és a munkaadók várják is őket - írta a Business Insider Polska. A lengyel-ukrán határon négy átkelőhely már működik, az egyik csak gyalogosoknak. A koronavírus-járvány kezdete óta 235 ezer ukrán állampolgár utazott el a lengyelektől, miközben 86 ezer érkezett.
A munkaadók továbbra is keresnek külföldi vendégmunkásokat, de akik már egyszer elmentek, nehéz a dolguk a visszatéréssel. Az, hogy ismét szükség van a vendégmunkásokra, a szezonális mezőgazdasági munkáknak is köszönhető, de a szakemberek szerint ez már az első jele annak, hogy a lengyel gazdaság kezd magához térni. A kereslet a külföldi munkásokra egyre nagyobb, a Gremi Personal munkaerő-közvetítő ügynökség vizsgálata szerint az ukránok 67 százaléka akar visszatérni Lengyelországba. Ez azt jelenti, hogy a lengyel munkaadók mintegy 100 ezer keleti alkalmazottra számíthatnak.
Akik vissza akarnak jönni, nagyon kell igyekezniük, mert Ukrajnában továbbra is kötelezőek a szigorú szabályok a járvány miatt, például a területek közötti áruszállítás betiltása. Ehhez még jön a határátlépésének korlátozása, néhány héten át csak egy átkelőhelyet használhattak. Átjönni most is csak vagy autóval, vagy gyalog lehet. Más lehetőség a különleges charter repülőjáratok szervezése a munkaadók részéről. Eddig egy ilyen indult három héttel ezelőtt.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt