Az egyházi szertartások szervezésével foglalkozó Pápai Ház "zárt ajtók" mögötti szertartásokat rendelt el a három hét múlva esedékes húsvéti hétre - számolt e az MTI.
Ez azt jelenti, hogy a virágvasárnapi szertartást, a nagycsütörtöki, nagypénteki, valamint a szombati, húsvétvasárnapi és -hétfői egyházi eseményeket is hívők részvétele nélkül tartják meg. Az intézkedés a hagyományosan a Szent Péter-bazilikában és a Szent Péter téren tartott szertartásokra vonatkozik, mivel azokat már egy hete lezárták. Hívők nélkül tartják meg a Via Crucis keresztútját is nagypéntek este a Colosseumnál.
Kapcsolódó
Azt még nem tudni, hogy Ferenc pápa személyesen elmegy-e a szertartások helyszínére, vagy a Vatikánban, az apostoli palotákban maradva vezeti a keresztút stációit.
Matteo Bruni szentszéki szóvivő nyilatkozata szerint a húsvéti szertartások egyike sem marad el, a megrendezés és a közvetítés módozatairól a helyzet alakulása szerint döntenek majd.
Április 12-ig a Vatikán Ferenc pápa dolgozószobájából egyenes internetes közvetítéssel sugározza az egyházfő minden imáját, beszédét és a szerdai audienciák felszólalásait is.
Nagyon nehéz időt élünk - mondta Ferenc pápa vasárnap déli beszédében. Interneten sugárzott üzenetében az egyházfő köszönetet mondott a papoknak, akik "ezernyi eszközzel" igyekeznek közel maradni a hívőkhöz, hogy Isten népe ne érezze magát magára hagyva. A pápa a milánói érseket, Mario Delpinit idézte, aki jelképesen a székesegyház tetején mutatott be misét, miután a Milánó vallási központjának számító dóm ismét zárva van. A pápa arra kérte egyháza tagjait és a hívőket, hogy a járvány teremtette elszigeteltségben fedezzék fel ismét a keresztény értékeket.
Az olaszországi templomok többségét bezárták az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) miatt bevezetett rendkívüli óvintézkedések következtében. A legtöbb fertőzöttet regisztráló északnyugati Lombardia tartományban már hetek óta zárva tartanak a templomok, máshol, köztük a római egyházmegyében, misét nem mutatnak be, de a plébániatemplomok nyitva vannak, hogy a hívők be tudjanak térni imádkozni.
A korábban kiadott rendelkezések szerint az olaszországi egyházmegyék felmentették híveiket a vasárnapi és az úgynevezett parancsolt ünnepek alkalmából tartott szentmiséken való részvétel alól. Ahol még nyitva tartanak a templomok, egyre több hívőt látni sorban állni, hogy egyenként vagy kis csoportokban bemehessenek imádkozni. A dél-olaszországi kegyhelyekre is ellátogatnak az emberek, szigorúan tartva egymás között a legalább egyméteres távolságot, és a helyi szentek szobraihoz is sokan virágot visznek.
Koronavírus
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hiába az ismerős szám, már ezt is lenyúlták a csalók: mostantól ez az SMS lehet a legkockázatosabb
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá