Ha most rendeznék az első fordulót, Emmanuel Macron nyerné meg 27 százalékkal a 25,5 százalékot elérő Marine Le Pen előtt. Ez az első felmérés, amelyben Macron a vezető helyre került - írja az MTI.
A centrista jelölt két százalékpontot javított az elmúlt héten, míg Le Pen másfél százalékpontot esett vissza.
Kapcsolódó
A konzervatív jelölt, Francois Fillon támogatottsága nem változott ebben a felmérésben, 19 százalékkal a harmadik helyen áll. Amennyiben azonban a családtagjainak feltételezett fiktív parlamenti állásai miatt eljárás alá kerülő Francois Fillont visszalépteti a jobboldal, és korábbi riválisát, a novemberi előválasztáson második helyen végzett Alain Juppét, Bordeaux jelenlegi polgármesterét indítja helyette, a konzervatív politikus nyerheti meg az első fordulót 26,5 százalékkal, Macron lenne a második 25 százalékkal, s közöttük dőlne el az államfői szék sorsa a második fordulóban.
Ebben a felállásban Marine Le Pen 24 százalékkal végezne a harmadik helyen az első fordulóban.
A reprezentatív felmérés szerdán és csütörtökön készült 943 francia választópolgár megkérdezésével. Az Opinionway intézet 1654 francia választópolgár megkérdezésével készült napi felmérése szerint még mindig Marine Le Pen áll az élen 27 százalékkal, a 24 százalékon álló Emmanuel Macron előtt, míg Fillon itt is 19 százalékon stagnál.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit