Már nem elég a négy napnál frissebb orvosi igazolás, egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszt kell a belépéshez, de a karantén idejét 10 napra rövidítették - mondta Manfred Walch, a leibnitzi rendőrség szóvivője a portálnak.
Az osztrákokat akkor is megvizsgálják, ha csak a szomszédos országokba mennek át vásárolni.
Egy az ORF-nek nyilatkozó nő azt mondta, ha valaki lázas, elővigyázatosnak kell lennie. Egy férfi viszont arra panaszkodott, hogy csak olcsóbb cigarettáért ment át a határon, majd háromnegyed órát várt, hogy visszajusson.
A Covid-19 szempontjából Szlovénia, Horvátország vagy Magyarország jelenleg nem számítanak veszélyesnek. A beutazók hőmérsékletét mégis megmérhetik, mivel nem lehet tudni, honnan indultak, mely országokon hajtottak keresztül.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt