Ukrajnában a hatályos törvény szerint a hadköteles korú férfiak nem hagyhatják el az országot a hadiállapot ideje alatt - írja az MTI.
A külföldi munkautak a kormány döntése értelmében legfeljebb hét napig tarthatnak, és egy vállalattól egyszerre legfeljebb tíz fő utazhat. A feltételek között szerepel, hogy a vállalat hivatalosan fizessen alkalmazottainak munkabért, az átlagfizetésnek legalább húszezer hrivnyának, azaz mintegy 220 ezer forintnak kell lennie, és a cégnek nem lehet adó- és illetéktartozása.
Szvidirenko azzal indokolta a kormány pénteken hozott döntését, hogy számos megkeresés érkezett exportorientált vállalkozásoktól a munkájukat érintő külföldi utak engedélyezésére. Ez fontos lépés, amelyre az üzleti életben szükség van.
Letét is kell a kiutazáshoz
Az exportcégek alkalmazottai így részt vehetnek nemzetközi rendezvényeken, üzleti szerződéseket köthetnek, amelyek hozzájárulnak az ukrajnai vállalkozások fejlődéséhez - közölte a gazdasági miniszter.
Mihajlo Fedorov digitális fejlesztési miniszter az UNIAN hírügynökség beszámolója szerint még hozzáfűzte, hogy a külföldre utazó férfiaknak az utazás előtt 200 ezer hrivnya, azaz körülbelül 2,2 millió forintot letétbe kell helyezniük.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak