John Bolton a Fehér Házban tartott hétfői sajtótájékoztatón a kezében tartotta sárga jegyzetfüzetét, amelynek a kihajtott oldalon volt olvasható a kézzel írt jegyzet. A feljegyzést egy újságíró látta meg, amit telefonjával le is fényképezett, és rá is kérdezett az amerikai katonai beavatkozás lehetőségére.
Bolton válaszában leszögezte: az amerikai elnök "nagyon egyértelművé tette, hogy minden megoldás elképzelhető". Megismételte vasárnapi kijelentését, mely szerint az Egyesült Államok által ideiglenes elnöknek elismert Juan Guaidó és a Venezuelában lévő amerikai diplomaták elleni bármilyen erőszakra az Egyesült Államok "jelentős mértékű választ" ad - számolt be az MTI.
Kapcsolódó
Amerikai újságírók megkérdeztek egy külügyi tisztségviselőt is a jegyzet jelentőségéről, de a neve elhallgatását kérő tisztségviselő csupán annyit közölt: erről nincsenek információi.
Az AP amerikai hírügynökség tudósítója megkereste a Fehér Házat is, az elnöki hivatal azonban nem kívánta kommentálni az "ötezer katonáról" szóló feljegyzést.
A Venezuelával szomszédos Kolumbia külügyminisztériuma közleményben reagált a feljegyzésre. Közölte: nem világos, mit jelent és milyen okból szerepelt a feljegyzés Bolton füzetében.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál