Kiriákidész szerint a bizottság már dolgozik egy olyan mechanizmus felállításán, amely lehetővé teszi az oltóanyagok hatékony elosztását a határokon túl, alacsony jövedelmű országokban, "még mielőtt a COVAX eszköz teljesen működőképessé nem válik", és támogatja a gyártásikapacitás-fejlesztést is. A biztos elmondása szerint e mechanizmus alapján a nyugat-balkáni országokba, a szegényebb szubszaharai régiókba és Észak-Afrikába szállítanák a vakcinákat először.
"Az EU kész felelősséget vállalni ebben az ügyben, csakis a multilaterális megközelítés az elfogadható" - hangsúlyozta. A vakcina előállítással kapcsolatban elmondta, hogy nem az unió és az oltóanyaggyártó cégek között köttetett szerződéssel van a probléma, hanem azzal hogy a gyártási kapacitások világszerte lassúak.
A oltóanyag gyártókkal folytatott tagállami bilaterális tárgyalásokkal kapcsolatban felhívta figyelmet, hogy ezt az EU el akarja kerülni a fokozottabb hatékonyság érdekében. A szerződések átláthatóságáról megjegyezte, hogy erről a bizottság egyoldalúan nem dönthet, ha nem egyezik bele a másik fél is.
Tóth Edina, a Fidesz európai parlamenti képviselője felszólalásában elmondta: mindenki azt várta, a bizottság reményt keltő év végi beszámolói alapján, hogy az idén az EU-ban nagy sebességgel indulnak meg a beoltások, amelynek nyomán fel lehet majd oldani a korlátozó intézkedéseket. A folyamant jól indult, de a folytatás nem úgy alakult, ahogy azt az uniós polgárok elvárták volna.
"Bebizonyosodott, hogy Európa, összehasonlítva az beoltásokban élen járó országokkal, jelentős késéssel kezdte meg a folyamatot, pedig az minden társadalom számára fontos hogy az emberek 60-70 százaléka minél gyorsabban be legyen oltva - jelentette ki.
Megjegyezte, hogy szerinte az oltásüggyel kapcsolatban a magyar baloldali pártok ismét a populizmus útjára léptek. "A beoltottaknak pénzt ígérő javaslatok helyett inkább azt kéne hangsúlyozni, hogy az oltás nem csupán azt védi a fertőzéstől, aki kapja, hanem csökkenti az esélyét, hogy másokat is megfertőzzön" - vélekedett.
"Az Európai Bizottság most bebizonyíthatja, hogy az EU igenis hatékonyan fel tud lépni és minél gyorsabban be tudja szerezni a vakcinákat. A tét az unió megítélésre és polgáraink egészsége" - zárta felszólalását a képviselő.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?