A kilenc ukrán állampolgárt sújtó büntetőintézkedéseket a tagországok külügyminisztereinek hétfői tanácsülésén hagyták jóvá Brüsszelben. Az érintettek között van Leonyid Paszicsnyik, az önkényesen kikiáltott Luhanszki Népköztársaság "elnöke", illetve a két tartomány választási bizottságainak vezetői is.
Az Ukrajna területi épségének megsértése miatt foganatosított uniós korlátozások beutazási korlátozást és vagyonbefagyasztást foglalnak magukban, és jelenleg 164 természetes és 44 jogi személyt sújtanak.
Kapcsolódó
Bennfentesek szerint az EU egyelőre nem tervez szankciókat az Oroszország és Ukrajna közötti azovi-tengeri konfliktussal összefüggésben, attól tartván, hogy az a helyzet eszkalálódásához vezethetne.
A külügyi tanács hétfői ülésén Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter is részt vesz, hogy határozottabb fellépésre ösztökélje az EU-t, a szakemberek szerint azonban ezen felül mindössze támogató nyilatkozatokra számíthat.
A Donyec-medence szakadár területein november 11-én megrendezett választásokat a nemzetközi közösség nem ismerte el. Kijev szerint ezeket az ukrán törvények és a minszki megállapodások megsértésével tartotta meg Oroszország az általa megszállt területeken.
Oroszország hivatalosan a válság kirobbanása óta tagadja, hogy támogatja a szakadár "népköztársaságokat", és fegyveres erőkkel jelen lenne a Donyec-medencében.
Az Európai Unió 2014-ben rendelte el ezeket a szankciókat orosz és Moszkva-barát ukrán állampolgárok ellen Ukrajna szuverenitásának, függetlenségének és területi épségének aláásása miatt. Nem ebbe a szankciócsoportba tartoznak az Oroszországgal szemben érvényesített, bizonyos szektorokat - például az olajipart - célzó gazdasági korlátozások.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot