A kabinet döntése értelmében egyedülálló személyek esetében legfeljebb napi 50 kunát (2463 forint), több tagú család esetében az első ember után 40, a második után 30, a negyedik után 20, majd minden további ember után 10 kunát térít naponta.
A támogatás felső határa havi 3600 kuna, vagyis 177 ezer forint.
A lakóingatlan sem lehet akármilyen. Legalább 30 négyzetméteresnek kell lenni, de minden további családtag esetén a méret 5 négyzetméterenként emelkedik. A helyiségben kell, hogy legyen konyha, fürdőszoba, alapvető bútorok, szükséges berendezések és természetesen működő közmű - írja a lap.
A kormány alapesetben 6 hónapig téríti meg a szállásadók költségeit, de a szerződés egy évre hosszabbítható.
A horvát Belügyminisztérium most várja az ingatlanfelajánlásokat.
Az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatos folyamatos tudósításunkat itt olvashatja.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz