Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint az egyik tisztségviselő a magyar miniszterelnökség államtitkára, akit név szerint nem említett, a másikról pedig nem árulta el semmit - írja az MTI.
Hozzátette ugyanakkor, hogy más olyan magyar állampolgárok beutazási tilalmát is kezdeményezték, akik aktívan "beavatkoztak" Ukrajna belügyeibe a választás idején.
"Partnereinket hamarosan részletesen tájékoztatjuk a választásokba való magyar beavatkozás tényéről, erről már tájékoztattuk az EBESZ megfigyelő misszióját" - emelte ki Kuleba.
A miniszter szerint nem lehet a helyzetet különbözőképpen értelmezni, az konkrét beavatkozás volt Ukrajna belügyeibe.
"Nem lehet mindent csak a kollégám, Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésére redukálni. Ez általában a magyar politikáról szól. A mi álláspontunk nagyon egyszerű, tegnap értékeltük ezeket a cselekedeteket. Az, ahogyan a magyar kormány a választások előestéjén és a választások napján viselkedett, beavatkozás volt Ukrajna belügyeibe" - szögezte le a miniszter.
A nap folyamán bekérették az ukrán külügyminisztériumba Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetet, és tiltakozó jegyzéket adtak át neki.
Ezt Szijjártó Péter nonszensznek nevezte. A közmédiának azt mondta, "nem túl barátságos hangnemben és nem a barátkozás szándékával" kérették be az ukránok Íjgyártó Istvánt.
Azt kérték számon, miért buzdították a magyarokat választási részvételre, miért buzdították őket arra, hogy támogassák a magyar jelölteket - tette hozzá.
Az ukrán külügyminisztérium vasárnap este közleményében vádolta meg a magyar diplomáciát azzal, hogy közvetlenül beavatkozik az ukrán helyhatósági választásba, és emiatt "kemény reakciót" helyezett kilátásba. A tárca arra reagált, hogy Szijjártó Péter vasárnap közösségi oldalán bíztatta a kárpátaljai magyarokat arra, hogy szavazzanak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség politikusaira és Babják Zoltán beregszászi polgármester-jelöltre.
Ha Ukrajna komolyan gondolja, hogy az Európai Unióval szorosabb együttműködésre törekszik és az európai integráció útjára kíván lépni, "akkor az ilyen bekéretéseket végre el kellene felejteniük" - közölte a miniszter.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak