Fél év után, amely alatt a Gazprom nem volt hajlandó a leszerződött gázt szállítani Lengyelországnak, a hét végén közölte lengyel partnerével, a PGNiG-vel, hogy a megállapodás szerinti szintre emeli a mennyiséget. A lengyel konszern nem válaszolt a Gazeta Wyborcza kérdésére, hogy megindokolták-e az oroszok az eddigi korlátozást.
A hiány napi 6 és 46 százalék között ingadozott, vagyis jelentős volt, amire 20 éve nem volt példa. Ennek ellenére nem okozott zavarokat, mivel Varsó Nyugat-Európából vásárolt gázt, ráadásul jóval olcsóbban, mint amennyibe az orosz került. Így nem tiszta öröm a Gazprom korlátozásának megszüntetése, mert az általa szállított gáz 1000 köbméteréért a lengyelek 320-3400 dollárt kell fizessenek, miközben az európai tőzsdéken csak mintegy 240 dollárba kerül. Azonban a 2022-ig érvényes szerződés értelmében a PGNiG köteles átvenni az orosz gázt, illetve kifizetni azt a mennyiséget is, amit nem vesz át. Ráadásul péntektől a Gazprom 50 százalékkal megnövelte az Ukrajnán keresztül Nyugat-Európába szállított gáz mennyiséget, ami még lejjebb nyomta a szabadpiaci árakat.
Legolvasottabb
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak