Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz közeli források szerint a támadást a szíriai légvédelmi rendszer részben elhárította: elfogott három izraeli rakétát. A Hezbollah libanoni radikális síita szervezethez közel álló el-Majádín tévétársaság szerint pedig a harci gépek hat rakétát indítottak el. A szíriai elnöki palotától csupán néhány kilométerre lévő katonai létesítményben keletkezett esetleges károkról nem szóltak. Dzsamrajában több más katonai létesítmény is található, köztük vegyi fegyvereket gyártó üzemek és fegyverraktárak.
Izrael egy héten belül már másodszor hajtott végre rakétatámadást Szíria ellen. Péntek éjjel egy Damaszkusztól tizenöt kilométerre délnyugatra lévő, al-Kiszva város melletti katonai tábort lőttek, ahol az izraeli kormány szerint mintegy ötszáz iráni katona állomásoztatását tervezték - írja az MTI.
Kapcsolódó
Szíriai jelentések szerint Izrael 2013-ban kétszer is csapást mért a szóban forgó katonai kutatóintézetre, először az ott tárolt, és a Hezbollahnak szánt Fath 110 típusú iráni rakéták megsemmisítése céljából.
Az izraeli hadsereg az elmúlt években több tucatszor hajtott végre hasonló légitámadást a Hezbollahnak szánt fegyverszállítmányok ellen, leginkább a szíriai légtérbe behatolva. Az izraeli hadsereg szóvivői általában nem erősítették meg, de nem is tagadták, hogy ezek a bevetések megtörténtek.
Képünk illusztráció
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot