A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék mandátuma lejárta után az ügyet átvevő MICT tájékoztatása szerint a két korábbi vádlott Petar Jojic korábbi jugoszláv igazságügyi miniszter, a Seselj vezette Szerb Radikális Párt tagja, valamint Vjerica Radeta, a párt végrehajtó bizottságának vezetője.
A törvényszék 2014 végén a két vádlottat bűnösnek találta, és távollétükben elítélte az említett bűncselekmények elkövetéséért. Majd az ügyet 2018-ban átadta Szerbiának. Indoklásuk szerint az elfogatóparancs megújítására azért volt szükség, mert a tanúk "halálfélelemben élnek" Szerbiában.
Kapcsolódó
Liu Ta-csün törvényszéki bíró szerint a tanúk nem mernek nyilatkozni a szerb hatóságoknak, mert nem képesek megvédeni őket és családjuk sértetlenségét. Az ügy Szerbiának való átadásának feltételei nem teljesültek - tette hozzá.
A törvényszék Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikus ügyében 2016 márciusában kihirdetett elsőfokú ítéletében bizonyítékok hiányában minden vádpont alól felmentette és szabadlábra helyezte a szerb politikust. Később, 2018 áprilisában háborús bűnök elkövetésében felelősnek találta, és tíz év börtönre ítélt emberiesség elleni bűncselekmények miatt az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Úgy fest, mégis beszáll az Nvidia az OpenAI-ba
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat