Miután a médiatörvény legutóbbi átalakítását követően, amely 20 százalékra korlátozta a külföldi tulajdonos által orosz médiumban birtokolható részesedést, és ennek nyomán máris elkezdődött a teljes médiastruktúra átalakulása, s máris érezhető további szelídülése a kormánypropaganda irányába, most újabb fordulat jön. Az RBK című lap értesülései szerint a szabályokat úgy módosítják, hogy nem lehet médiatulajdonos az ország alkotmányos rendje és az állam és polgárai biztonsága ellen elkövetett bűncselekményért elítélt személy.
Egy demokratikus országban élő olvasó ezt joggal értelmezheti úgy, hogy terroristának ne legyen médiabirodalma - az orosz joggal való megismerkedés azonban mást mutat. Ott ugyanis az állam és polgárainak biztonsága ellen elkövetett bűncselekmények közé tartozik tüntetések és nyilvános találkozók szervezése hatósági engedély nélkül - ez önmagában számos civil szervezetet és ellenzéki politikust megfoszt a médiaalapítás és tulajdonlás jogától. Vélhetően - az eddigi gyakorlat alapján - az alkotmányos rend elleni bűncselekménynek minősül a Krím megszállásának bírálata is, amit az orosz államszövetség területi egysége elleni támadásnak foghatnak fel - idézte orosz forrását a varsói Gazeta Wyborcza. Az új szabályok 2016. január 1-el lépnek hatályba.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz