A tájékoztatás szerint a lakosságot nem sértő, célzott büntetőintézkedések vagyonbefagyasztást és beutazási korlátozást foglalnak magukban.
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács döntésének értelmében az érintettek között van az ország új alelnöke, a hadsereg főparancsnoka, a fegyveres erők főfelügyelője, a katonai kémelhárítási főigazgatóság vezetője, az oktatásügyi miniszter és az országos választási tanács alelnöke is.
Kapcsolódó
Az Európai Unió januárban vett először venezuelai vezetőket a szankciós listájára, mely immár tizennyolc nevet tartalmaz. Tavaly novemberben azonban már célzott korlátozásokat fogadott el az EU az ország ellen, egyebek mellett fegyverembargót.
Venezuela több mint két éve súlyos gazdasági és politikai válsággal küzd. A hatalmas olajkészletekkel rendelkező, azonban szinte semmi mást nem exportáló ország gazdasága az olajár esése miatt gyakorlatilag összeomlott. Májusban noha alacsony részvétel mellett, de a hivatalban lévő elnök, az 55 éves Nicolás Maduro a voksok 68 százalékával győztesen került ki az államfőválasztásból. Az EU szerint nem volt sem szabad, sem tisztességes a választás, amelyet hónapokon át tartó és több mint száz emberéletet követelő tömegtüntetések előztek meg.
Fotó: AFP photo/Federico PARRA
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják