Romániában decemberben lesz a háztartási gépek roncsprogramjának idei második fordulója - adta hírül a Maszol. Valamennyi idei programunk sikeres volt, megfelelő módon bonyolították le azokat - mondta Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter .
A háztartási gépek roncsprogramját, egy újabb fordulóval folytatják decemberben, az ünnepek idején. Ezt az eredeti, 75 millió lejes (5,7 milliárd forint, egy kisebb focistadion ára) költségvetésből megmaradt 34 millió lejből fogják finanszírozni.
Kapcsolódó
A feliratkozás valószínűleg november utolsó hetében kezdődik, a vásárlási utalványokat december végéig lehet majd felhasználni. A lebonyolítási feltételek változatlanok, itt érhetők el. A tárca további három programot is indít a közeljövőben.
Az egyik novemberben kezdődik, 2300 elektromos autótöltő létrehozását célozza meg. Ennek jövőre lesz folytatása, az országos helyreállítási terv keretében, amely 15 ezer töltőállomás kiépítését fogja finanszírozni a fejlesztési minisztériumon keresztül.
Két másik programot decemberben indít a Környezetvédelmi, Víz- és Erdőgazdálkodási Minisztérium. Az egyik napelemek magánszemélyek általi vásárlását támogatja, a másik pedig bicikliutak építését. Az épületek energetikai hatékonyságának növelését célzó programra 1,4 milliárd lejt szánnak. Ennek nagy részére már ékezett pályázat.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni