Az 58 éves Karnit Flug lesz egyszersmind az első nő a Bank of Israel élén. Az eddigi elnök, Stanley Fisher júniusban távozott. Noha Fisher már januárban bejelentette, hogy második hivatali idejének lejárta előtt befejezi tevékenységét, egészen mostanáig nem sikerült kijelölni utódját. Így 112 napig hivatalosan beiktatott jegybankelnök nélkül működött az izraeli gazdaság.
Netanjahu mindeddig elutasította Karnit Flug jelölését, pedig Fisher maga is őt javasolta. Az izraeli közszolgálati rádió szerint személyes rossz viszonyuk, sértettsége miatt, mert korábban, még a bank kutatási osztályának vezetőjeként, Flug tanulmányt jelentetett meg, amely a jelenlegi kormányfő pénzügyminiszterként elkönyvelt sikereit a kedvező világgazdasági konjunktúrának tulajdonította. A mostani kormányfő, Benjámin Netanjahu 2003-tól 2005-ig szolgált pénzügyminiszterként.
Mások szerint a huzavona oka az volt, hogy a kormányfő szerette volna folytatni az általa 2005-ben megteremteni vélt hagyományt, vagyis azt, hogy az izraeli jegybankot nemzetközi rangú és tekintélyű, és főleg szoros amerikai kötődésű személyiség vezesse. Az általa 2005-ben jelölt Stanley Fischer előzőleg, 1994-től 2001-ig az IMF első vezérigazgató-helyettese, majd az amerikai Citigroup alelnöke volt, és jelenleg is tagja a világ legelismertebb, illetve legbefolyásosabb közgazdászaiból álló Harmincak Csoportjának (G30), amely nemzetközi tanácsadó feladatokat lát el. A G30 elnöke Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (ECB) volt elnöke, és a tagok között van egyebek közt az ECB jelenlegi elnöke, Mario Draghi, Leszek Balcerowicz, a Lengyel Nemzeti Bank volt elnöke, Paul Volcker, az amerikai tartalékbankrendszer (Fed) volt elnöke.
A G30 alapítványi igazgatóságának elnöke Jacob Frenkel, az izraeli központi bank egyik volt elnöke, azelőtt az IMF kutatási igazgatója. Helyi sajtóértesülések szerint ő is az izraeli kormányfő mostani jelöltjei közé tartozott korábban, csakúgy, mint Ben Bernanke, a Fed elnöke - akinek ottani megbízatása jövőre lejár -, Lawrence Summers volt amerikai pénzügyminiszter, később a Harvard Egyetem rektora, vagy Mario Blejer, az argentínai központi bank volt elnöke. A kormányfő valódi vagy állítólagos jelöltjei azonban a jelek szerint elálltak a tisztességtől, és a pénzügyminiszter is úgy vélhette, ideje ismét belső szakemberre bízni a bankot, csökkentendő a saját gárda elégedetlenségét.
Flug az amerikai Columbia egyetemen szerezte doktorátusát, majd a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) dolgozott közgazdászként, de már a nyolcvanas évek óta az izraeli jegybankban tölt be különböző állásokat.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni