A lengyelországi Swinoujsciében tervezett kikötőfejlesztés, amely közel van a német határhoz megosztja a németeket. Egyesek szerint kárt okoz a turizmusnak, mások lehetőséget látnak benne a térség fejlesztésére a határ mindkét oldalán - derül ki a Rzeczpospolita cikkéből. A meglévő konténerkikötőben tavaly 30 millió tonna áru fordult meg, így olyan "nagyhatalmaktól", mint Hamburg vagy Gdansk (48 millió tonna) messze vannak.
A szczecini és a swinoujsciei kikötők igazgatósága úgy döntött, hogy mélyvízi külső kikötőt építenek Swinoujsciében, amely egyszerre két nagy hajót is képes lesz kiszolgálni. A gond az, hogy a német oldalon alig néhány kilométerre van a Heringsdorf üdülő, egy fontos idegenforgalmi központ. A Lengyelországgal határos területen az éjszakai szállások 75 százaléka van a tengerparton.
Miután a tervet nyilvánosságra hozták, a megszólalt a német közlekedési miniszter, Christian Pegel, aki szerint bár érinti Németországot a fejlesztés, konkrét veszélyt egyelőre nem lát. Kérte a lengyel felet, hogy adjon pontos tájékoztatást. Az ellenzők attól félnek, hogy megváltozhat víz áramlása az építkezés során, ezért a befejezés után erózió léphet fel a tengerparton. Emellett a víz minőségét is féltik a hajókból esetleg kikerülő szennyező anyagoktól.
Ugyanakkor más hangok is vannak Németországban. Vannak, akik hasznosnak látják a konténerkikötő fejlesztését az egész határ menti terület gazdasága szempontjából. Persze csak akkor, ha a beruházás során betartják a környezetvédelmi előírásokat.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak