Hosszú ideje nem kereste fel hivatalos magyar delegáció Fehéroroszországot, ezért külön figyelmet kell fordítani arra, hogy helyreálljanak a teljes értékű parlamenti kapcsolatok a két ország között - jelentette ki Vitalij Busko, a belorusz parlament külügyi bizottságának elnöke a helyi BalTA hírügynökség jelentése szerint.
Busko a magyar kollégája, Német Zsolt vezette küldöttség minszki látogatása alkalmából nyilatkozott. Elsősorban a nemzetközi szervezetekben, például az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretein belül találkoznak a felek, ám a fehérorosz politikus azt szeretné, ha helyreállnának a közvetlen kapcsolatok.
Szerintük lehetne
Ennek segítségével összhangba hozhatnák a két ország jogrendszerét, bővíthetnék azt a szabályozási környezetet, amely utat nyithat a gazdasági kapcsolatok elmélyítése előtt. A két ország törvényhozása a jelenleginél jobb feltételeket teremthet a fehérorosz és a magyar üzletembereknek, feldolgozóipari cégeknek és mezőgazdasági termelőknek az üzleteléshez.
Belorusz és Magyarország 2015-ben 200 millió dollár értékű külkereskedelmi forgalmat bonyolított le egymással, amely Busko szerint bővíthető. Úgy véli, elsősorban egyes fehérorosz mezőgazdasági termékek találkozhatnak kiemelkedő magyar érdeklődéssel.
Szerintünk is
Németh Zsolt egyetértett kollégájával. Megemlítette, hogy egyes nagy magyarországi vállalatok érdeklődnek a fehéroroszországi együttműködési lehetőségek iránt. Emellett Magyarország az elmúlt időszakban 40 belorusz diáknak ajánlott egyetemi ösztöndíjat.
A fideszes politikus emlékeztetett arra, hogy jelenleg hetente három légi járat közlekedik Budapest és Minszk között, amit szerinte lehetne bővíteni. Németh emellett reméli, hogy javulni fognak az EU és Fehéroroszország kapcsolatai.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin