"A rendszer kiépítésével javulni fog az utak biztonsága és csökken a halálos balesetek száma, ami a Parlament egyik kiemelten fontos célja. Az e-segélyhívó ingyenes lesz a felhasználók számára, függetlenül attól, hogy milyen autót vezetnek' - mondta a témáért felelős cseh szocialista képviselő, Olga Sehnalová.
A közlemény szerint a fedélzeti automatikus e-segélyhívó rendszer súlyos közúti baleset esetén a 112-es segélyhívó számon értesíti a mentőket. A mentők az információk alapján azonnal be tudják azonosítani a szükséges segítség jellegét és nagyságrendjét, így hamarabb a helyszínre érhetnek. A gyorsabb segítség életet menthet, enyhítheti a sérülések súlyosságát és csökkentheti a közlekedési dugókból következő költségeket.
A parlamenti szavazással lezárul a jogalkotási folyamat. A rendelet az Európai Unió hivatalos közlönyében való megjelentést követő huszadik napon életbe lép.
Adatvédelem: nem követhetők a járművek
A képviselők megerősítették a jogszabálynak azokat a részeit, amelyek megelőzik, hogy az e-segélyhívóval felszerelt járművek baleset előtti mozgása visszakövethető legyen. Az új szabályok szerint az automatikus adattovábbítás során csak a legszükségesebb információkat küldi el a rendszer, például a jármű és az üzemanyag típusát, a baleset idejét és pontos helyét, illetve az utasok számát.
A szabályok értelmében a sürgősségi segélyszolgáltatók vagy partnereik által összegyűjtött adatok az érintett kifejezett előzetes jóváhagyása nélkül nem adhatók tovább harmadik félnek. A gyártóknak az összegyűjtött adatok teljes törölhetőségét is lehetővé kell tenniük.
2018 tavaszától áll fel a rendszer
Az személygépkocsik és kisteherautók új modelljeiben 2018. március 31-től kötelező a fedélzeti e-segélyhívó. A képviselők elérték, hogy az Európai Bizottság három évvel a rendszer elindulását követően felmérje, hogy más járművekben - például városi és távolsági buszokban, kamionokban - is kötelezővé tegye-e a technológiát.
Ezek az új szabályok a járművek gyártóira rónak feladatot. A tagállamoknak egy 2014 végén hatályba lépett jogszabály értelmében 2017. október elsejéig kell kiépíteniük a rendszer működéséhez szükséges infrastruktúrát - áll az EP közleményében.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?