A Balti-tenger környezetében folyó orosz katonai tevékenység egyre határozottabban az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádban összpontosul - vélik szakértők a lengyel médiában megjelent tudósítások szerint. A brit Independent szerint a Lengyelországgal határos enklávé válhat Európa legveszélyesebb pontjává.
A varsó nemzetvédelmi minisztérium tiltakozott az ellen, hogy az oroszok nagy hatótávolságú fegyverekkel felszerelt hajókat állomásoztatnak kalinyingrádi bázisokon. Elemzők szerint ez felboríthatja az európai katonai egyensúlyt.
A térségbe most először Iszkander típusú rövid hatótávolságú hadműveleti-harcászati rakétákat telepítettek, a légvédelem megerősítésével pedig megakadályozhatják, hogy a NATO légi ereje támogassa a balti államokat. Nyugati szakértők összességében úgy látják, hogy ez a régió válhat a romló orosz-NATO viszony gyújtópontjává.
Az észak-európai biztonsági rendszer romlása nyomán Norvégia úgy döntött, hogy kéri a NATO-t egy 330 fős amerikai tengerészgyalogos egység betelepítésére. A katonák az ország középső részén fognak állomásozni és külön kiképzést kapnak a fagyos-hegyes viszonyok közötti tevékenységre.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?