Tel-Aviv mellett Jeruzsálemben, Haifán, Beér-Seván, Herzliján, Nesz Ciónában, Modiinben is ezrek tüntettek a jogrendszer átalakításának terve ellen, miszerint egyebek között a politikusok felülbírálhatnák a legfelsőbb bíróság végzéseit. Ez a hatalmi ágak eddigi egyensúlyának megbontását, ezzel a demokrácia súlyos sérülését jelentené Izraelben a tiltakozók szerint.
Nem ez volt az első tüntetés a napokban: múlt vasárnap is több tízezren tüntettek Tel-Avivban a tervezett izraeli jogi változtatások ellen.
Tel-Avivban beszédet mondott Móse (Bogi) Jaalon volt vezérkari főnök és védelmi miniszter, és arra figyelmeztetett, hogy demokratikus jogrend nélkül Izrael sebezhetővé és kiszolgáltatottá válik, hadserege elveszti erejét.
Dávid Groszman, Izrael legismertebb írója arról beszélt, hogy egyre többen „belső emigrációba” vonulnak, mert egyre kevésbé érzik hazájuknak az országot. Izrael Állam 75. évére szerinte oda jutott, hogy küzdelem folyik az ország demokratikus jellegéért, a szabadságjogokért. Most ezekben a „fekete” időkben eldől, hogy Izrael nagyon más lesz-e, mint amilyennek az alapítói megálmodták, s ezzel bizonyos értelemben meg is szűnik – vélekedett az író. Groszman kijelentette, hogy tilos eltávolodni az alapítók álmaitól és reményeitől, és erre szerinte a tüntetésen megjelent tömeg ad reményt.
A demonstrációt a tel-avivi diáktüntetések egyik vezetője vezette fel, mások között felszólaltak jogászok is, akik a tervbe vett jogi változások veszélyeit ismertették, valamint az izraeli high-tech szektor egyik vezetője, aki a jogrend átalakításának várható gazdasági következményeire figyelmeztetett.
A 12-es kereskedelmi tv értesülése szerint a kormány képviselői azt tervezik, hogy az őket támogató szavazati többséggel a parlament villámtörvénykezéssel már a következő héten megszavazza első olvasatban az új törvényeket.
Az ellenzék viszont bejelentette, hogy nem vesz részt a kneszet bizottságainak erről döntő ülésein, mert „nem kívánnak statisztálni” ahhoz, hogy meglegyen a jogszerűség látszata.
Benjamin Netanjahu bemutatta új kormányát az izraeli parlamentnek
A kormányalakítással megbízott Benjamin Netanjahu december végén az izraeli parlamentben (kneszet) ismertette programját, és bemutatta a kabinet tagjait, miközben az épület közelében tömegek tüntettek a nap folyamán felesküdő új koalíciós kormány ellen.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Szellemvárost találtak a Balaton partján

Németország beáll a sor elejére, és magával húzza európai partnereit is

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

A valóság gyorsvonatként jött szembe az ukrán elnökkel - így látja Szijjártó Péter
