Az elnök a Hálaadás ünnepét a floridai Palm Beachen lévő Mar-a-Lago villájában tölti, és onnan tartott távkonferenciát a külföldön - Afganisztánban, Irakban, a törökországi légi bázison és Bahreinben - szolgálatot teljesítő valamennyi amerikai katonának - írta az MTI.
A mintegy nyolcperces üzenetben leszögezte: "tényleg győzelemre állunk, mi tudjuk, hogyan kell győzni". Majd anélkül, hogy megnevezte volna az előző két amerikai elnököt, Barack Obamát és George W. Busht, arról beszélt, hogy a korábbi amerikai kormányzatok Irakban "nem hagyták győzni" a csapatokat. Hozzátette: "mi hagyjuk, hogy győzzetek".
Azt hangoztatta, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harc sokkal eredményesebb, mint a korábbi kormányzatok idején volt, méghozzá "azért, mert mi hagyjuk, hogy tegyétek a dolgotokat"a. Az elmúlt négy hónapban az amerikai légierő Irakban és Szíriában több mint ezer missziót hajtott végre. "Nagyon büszke vagyok rátok, és higgyetek nekem, az országban mindenki figyel benneteket, s látja pozitív változásról szóló jelentéseket" - fogalmazott. "Nagyon különleges emberek vagytok" - mondta, s az Afganisztánban lévő katonákat "remek, hihetetlen harcosoknak" nevezte, akik szerinte az elmúlt hónapokban "fordítottak" a helyzeten.
A videokonferencia végén szólt az amerikai belpolitikáról is. Közölte, hogy "nagy, vaskos, csodás adócsökkentésen" dolgozik, és hogy "a gazdaság is nagyszerűen teljesít".
A konferencia előtt Donald Trump a külföldön lévő amerikai csapatoknak két Twitter-bejegyzésben is üzent. Ezekben szintén kormányzatának teljesítményét dicsérte, hangsúlyozva, hogy míg a katonák külföldön harcolnak, az Egyesült Államokban egyre jobb a helyzet. Kiemelte: "új munkahelyek teremtődnek, a tőzsde minden korábbinál jobban szárnyal, a hadsereg erősödik, épülni fog a fal az amerikai-mexikói határon, gondoskodunk a veterán katonákról, 17 év óta most a legalacsonyabb a munkanélküliség".
Az elnök délután a first ladyvel, Melania Trumppal együtt a floridai parti őrségnél tett látogatást.
Címlapkép forrása: AFP PHOTO / SAUL LOEB
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra