A Fehér Ház és a republikánus törvényhozók eddig azt vetették a demokraták szemére, hogy a már zajló vizsgálatok nem jogszerűek, mert az előzetes vizsgálódásokhoz is képviselőházi szavazásra van szükség. A demokrata párti házelnök erre adandó válaszként jelentette be a voksolást az MTI tudósítása szerint.
Nancy Pelosi házelnök a törvényhozókhoz címzett levelében leszögezte: a szavazás, illetve az ezen elfogadott határozat nem kötelező, de álláspontja szerint ezzel "eloszlatunk minden kétséget arra vonatkozóan, hogy a Trump-kormányzat visszatarthat-e dokumentumokat, megtilthat-e tanúvallomásokat, figyelmen kívül hagyhat-e büntetés terhe mellett kiadott, jogszerű idézéseket vagy továbbra is akadályozhatja-e a képviselőház munkáját".
A határozat - amelyet szakértők szerint a demokrata többségű képviselőház nyilvánvalóan megszavaz majd - meghatározza a nyilvános meghallgatások folyamatát és felhatalmazást ad egyes tanúvallomások leiratainak nyilvánosságra hozatalára is.
Az amerikai televíziókban - így például az NBC-ben vagy a Fox televízióban - megszólaltatott elemzők szerint a szavazás szükséges az eljárás következő lépéseihez. Ezek értelmében a képviselőház hírszerzési bizottságának át kell adnia az eddig összegyűjtött információkat és bizonyítékokat a képviselőház igazságügyi bizottságának, majd meg kell hirdetnie a nyilvános meghallgatásokat.
Az elemzők aláhúzzák: a szavazás még nem az impeachment eljárás megindítására vonatkozik, hanem az eljáráshoz vezető következő lépésekre.
Amerikai sajtóértesülések szerint az első nyilvános meghallgatásokra a jövő héten kerülhet sor.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg