Szerbia kormánya elfogadta a taxisoknak járó járműtámogatásról szóló rendeletet, amelynek célja a tömegközlekedési eszköznek minősülő taxi-szolgáltatás minőségének, biztonságosságának javítása - vette át az eKapija hírét a vajdasági Szabad Magyar Szó. A járművenként 8000 euró (hárommillió forint) összegű támogatás dinár ellenértékét előirányozó rendelet a járművek teljesítményét és színét is meghatározza.
Az új személygépjármű vásárlásakor, még a támogatás kifizetése előtt a taxisok kötelesek a jármű vételárának legalább 15 százalékát kifizetni, az új autó pedig nem lehet olcsóbb 13 ezer euró dinár ellenértékénél (a Szerb Nemzeti Bank középárfolyama szerint) a vétel napján.
A támogatás elnyeréséhez az új autó teljesen elektromos, hibrid vagy gázüzemű (LPG) kell, hogy legyen, legalább Euro 6-os szabványnak megfelelő kipufogógáz-kibocsátással. A kormány a légszennyezés csökkentése érdekében 2021-ben elindította az új, kizárólag elektromos meghajtású, és hibrid gépjárművek támogatott beszerzésére irányuló pályázatát, amelyet a 2022-es évben is meghirdet majd.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot