Anatolij Kalinyicsenko arról számolt be, hogy már a mentőben is felmerült a mérgezés gyanúja, ezért Navalnijt azonnal a toxikológiára szállították be. Majd a vizsgálatok azt igazolták, hogy két laboratóriumban sem találták nyomát méregnek vagy méreghatás termékének tekinthető vegyi-toxikológiai anyagnak.
Navalnij csütörtökön lett rosszul a Tomszk-Moszkva repülőjáraton, ami miatt a gép egészségügyi kényszerleszállást hajtott végre Omszkban. A politikus kómába esett, géppel lélegeztették. Munkatársai és hozzátartozói szerint megmérgezték, és az orvosok csak azért tartották a kórházban, hogy a méreg kiürüljön a szervezetéből.
Kapcsolódó
Az omszki orvosok ezzel szemben pénteken bejelentették, hogy nem találtak sem méreganyagot, sem méregnyomot a politikus szervezetében. Az átaluk legvalószínűbbnek tartott diagnózis szerint megbomlott a szénhidrát-egyensúlya, anyagcserezavar lépett fel nála, amelyet a vércukorszint hirtelen zuhanása váltott ki.
Az orosz ellenzéki politikust szombaton Berlinbe szállították kórházi kezelésre. Kalinyicsenko doktor hétfőn Omszkban elmondta, hogy a közösségi médiában a családjával együtt többtucatnyi fizikai fenyegetést kapott, amíg Navalnij a kórházban volt.
"De ez természetesen semmire nem volt hatással. Isten legyen ezeknek az embereknek a bírája. Mi egy embert gyógyítottunk. Ő ebben ártatlan volt" - nyilatkozott a helyettes főorvos.
A mentőkórház főorvosa, Alekszandr Murahovszkij ezzel szemben azt mondta, hogy személyesen nem kapott fenyegetést. Hozzátette, hogy a hivatalába ugyanakkor több ezer hívás futott be.
Kifogásolta, hogy a Navalnij kezelése alatt a kórház körül összeverődött tömegen olykor még a mentő is nehezen tudott átvergődni. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a mentőben szállított páciensekről felvételeket készítettek. Arról is nehezményezte, hogy nem hallotta, hogy a politikus felesége nyilvánosan köszönetet mondott volna az omszki vagy a Moszkvából átküldött szakembereknek az erőfeszítéseikért. A főorvos egyébként nem tudta megmondani, hogy kik voltak és mit csináltak a hivatalában azok a civil ruhás emberek, akik a sajtó feltételezése szerint a biztonsági szervektől jöttek.
"Egy pácienst kezeltünk és mentettünk meg. A kezelésére nem volt és nem lehetett ráhatás. Volt egy kezelőorvosa, és minden döntés kollegiálisan született, minden konzíliumban mintegy 10, különböző intézményeket képviselő orvos vett részt" - válaszolta Murahovszkij az azt feszegető kérdésre, hogy az öltönyösök beavatkoztak-e az orvosi szakmunkába.
"Egyetlen diagnózist sem egyeztettünk senkivel sem. Nem volt nyomásgyakorlás" - nyilatkozott Kalinyicsenko.
Dmitrij Peszkovnak, a Kreml szóvivőjének hétfői tájékoztatása szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vett részt a Navalnij Németországba szállítására vonatkozó döntés meghozatalában Mint mondta, ez a kérdés nem tartozik az államfő hatáskörébe. Elmondása szerint "abszolút orvosi döntésről volt szó, amely a páciens egészségétől függött", és nem volt semmi ok nemzetközi tárgyalásokra. Peszkov méltatta az illetékes orosz hatóságok hatékonyságát az elszállítás hivatalos feltételeinek biztosításában.
A Moszkovszkij Komszomolec című bulvárlap egyébként a hétvégén, belbiztonsági forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Navalnijt az elmúlt napokban megfigyelték a Novoszibirszket és Tomszkot érintő útja során. Követői tisztában voltak vele, hogy hol szállt meg, kivel beszélt, és mit evett. A lap azt állította, hogy ilyen szintű megfigyelés mellett a politikust nem mérgezhették meg a reptéren vagy a gépen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Szép summát zsebelhet be a Mol a horvátoktól

Az USA egyik legnagyobb hadiipari beszállítójával tárgyalt a 4iG

Gazdasági szabadság vagy totális káosz – sötétben tapogatóznak az emberek
