Edouard Philippe miniszterelnök szerdára ígérte a teljes javaslat bemutatását, addig nem várható javulás a közlekedésben.
Hétfő reggel teljes káosz uralkodott a Párizs körüli utakon, ahol összesen 620 kilométeres dugó alakult ki, miközben az átlag reggelenként 200 kilométer. A vonatok 15-20 százaléka indult el, s a nemzetközi járatok is jelentősen késtek, a 16 metróvonal közül kilenc továbbra is teljesen zárva van, a többi vonalon pedig csúcsforgalmi időszakban és csak kisebb szakaszon közlekednek a szerelvények. Busszal valamelyest egyszerűbb a fővárosban közlekedni, de a 25 belvárosi járat közül hét egyáltalán nem indult el. Sokan biciklivel, rollerrel vagy gyalog mentek munkába és iskolába.
Kapcsolódó
A tömegközlekedésben az előrejelzések szerint nem várható javulás az elkövetkező napokban, miután a szakszervezetek kedden ismét az utcára hívják az embereket, hogy tiltakozzanak a tervezett nyugdíjreform ellen a múlt csütörtöki első megmozdulás után, amikor is megállt az élet Franciaországban, s mintegy hetven vidéki városban és a fővárosban a szakszervezetek szerint csaknem másfél millióan, a rendőrség szerint 806 ezren vonultak fel.
A francia kormány, amely az Európai Bizottság támogatását élvezi a reformot illetően, elengedhetetlennek tartja a nyugdíjrendszer átalakítását és egységesítését egy pont alapú egyetemes rendszerré a jelenleg vállalatonként, illetve ágazatonként működő, 42-féle nyugdíjrendszer helyett, amelynek egyik fő kedvezményezettjei a tömegközlekedésben dolgozók.
A szociális partnereket hétfőn fogadja Agnes Buzyn, a nyugdíjért felelős egészségügyi és szolidaritási miniszter és Jean-Paul Delevoye, a nyugdíjreformért felelős kormánybiztos, aki két éve folyamatosan egyeztet a szakszervezetekkel a reform részleteiről. Emmanuel Macron államfő és Édouard Philippe miniszterelnök pedig kedd este egyeztet a reformért felelős tárcák vezetőivel, mielőtt szerdán nyilvánosságra hozzák a tervezetet.
Több felmérés is azt mutatja, hogy miközben a franciák kétharmada indokoltnak tartja a nyugdíjreformot, egyre többen támogatják a sztrájkot is, mert úgy érzékelik, hogy rosszul járhatnak egy új nyugdíjrendszerrel, s egyelőre nem világosak a kormány konkrét elképzelései - írta az MTI tudósítója.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését