Nem eredményezett jelentős megtakarítást a megyei és az önkormányzati választás összevonása Szlovákiában – véli Eva Chmelová, a belügyminisztérium választásokért és népszavazásért felelős osztályának vezetője a pozsonyi Új Szó tudósítása szerint.
„Nem hinném, hogy komoly költségmegtakarításról beszélhetnénk” – jelentette ki sajtótájékoztatóján Chmelová. Külön kiadást jelentett ugyanis a speciális módon történő szavazás és a választási bizottságok tagjainak jutalmazása. „A választási bizottságok tagjainak jutalmazása most még egyszer akkora összeget tesz ki, mint a korábbi választásokon.”
Pontos számokat csak a költségek összegzése után lehet mondani. Ezzel egyidejűleg Damián Imre, az országos rendőrfőkapitány helyettese szerint a rendőrség részéről kisebbek a költségek. Négyezer rendőr ügyelt a biztonságra, és így nem kell kétszer szolgálatba állítani őket.
Nem kell mindent összevonni
Ladislav Orosz, a központi választási bizottság elnöke szerint előnyei és hátrányai is vannak az összevonásnak, és az államfőválasztás, valamint az európai parlamenti választás közös lebonyolítását nem támogatná. „Minden választásnak megvan a maga célja, értelme, és az összevonással ebből valami háttérbe szorul."
Annak kapcsán, hogy több helyen sorban kellett várakozniuk a választóknak, Chmelová megjegyezte, hogy a települések feladata volt elegendő szavazófülkéről gondoskodni. Ezt nehéz előre megsaccolni, és a szavazóhelyiségek kapacitása is véges.
Eközben a politikusok elégedettek az összevonással, ugyanis ennek segítségével sikerült feltornászni a részvételt. Az öt évvel ezelőtti megyei választásokon a szavazásra jogosultak kevesebb mint 30 százalék a vett részt, míg ez most majdnem felment 44 százalékra.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért