A szlovák korány egy ingyenes újságot szeretne kiadni, amelyet minden háztartásba eljuttatnának. Ebben az egyes minisztériumok tevékenységéről számolnának be - szemlézte a kormányprogramot a pozsonyi Új Szó.
A programba végül nem került be a népszavazás érvényességi küszöbének csökkentése. Fontolóra veszik azt a módosítást, miszerint bizonyos körülmények között lehetővé tennék, hogy a polgárok közvetlenül nyújtsanak be törvényjavaslatokat a parlament elé.
A kormány fokozatosan növelni fogja a külföldön élő szlovákok támogatására szánt forrásokat, egészen addig, míg az el nem éri a Szlovákiában élő nemzetiségi kisebbségek támogatásának mértékét. Ezt a lépést több szlovákiai magyar szereplő is élesen bírálta. "A kanadai szlovák és a felvidéki magyar nem egyazon kategória" - fogalmaz Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke.
A kormányprogramba belekerült a közös háztartásban élők vagyonjogainak erősítése. Ez például az egynemű pároknál és a szivárványos családokban élőknek lehetne segítség. A kormány egyértelműen elhatárolódik az eutanáziától és annak bárminemű támogatásától. A kormányprogramban elolvashatjuk azt is, hogy a gyermekes családoknak árengedményes csoportjegyeket vezetnek be a mozikba, színházakba, múzeumokba és galériákba.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Ma a béke útját járni bátor cselekedet – Leó pápa elmondta, miért