Töybb angliai egyetemi szakértő szigorúbb vizsgáztatást javasol az angol egészségügyi rendszerbe (NHS) belépő, tengerentúl képzettséget szerzett orvosok számára az angliai praktizálásuk előtt - írja a British Medical Journal-ra hivatkozva a The Guardian. A szakértők teljesítménybeli szakadékra világítanak rá a Nagy Britanniában illetve a máshol szerzett orvosi diplomák között, ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy ha döntéshozók a javaslataik szerint járnak el, az jelentős orvoshiányhoz vezethet a nagy mértékben a tengerentúli orvosoktól függő angol egészségügyi szolgálatban, amelyben a gyógyítók 37 százaléka a tengerentúlról érkezett.
Minden negyedik regisztrált orvos, pontosabban 27 százalékuk az Európai Gazdasági Térségen kívül szerezte a minősítését. Ahhoz, hogy az Egyesült Királyságban dolgozhassanak, először angol nyelvből kell vizsgát tenniük, majd a szakmai bírálóbizottság nyelvi és szakmai tesztjét is teljesítik. Ez a vizsga hivatott a külföldön képzett orvosok tudását és klinikusi képességeit az angol nemzeti egészségügyi szolgálat alapozó képzését teljesítőkével azonos szintre hozni.
A szakmai testületek számonkérésein a külföldön képzett orvosok kisebb valószínűséggel felelnek meg az Angliában oktatottaknál, s gyakran úgy emlegetik őket, mint akik nem teljes mértékben felelnek meg a biztonságos praktizálás feltételeinek. A szigorítási igények kapcsán azonban azt is elismerik a szakértők, hogy az komoly humánerőforrás tervezési kihívás elé állíthatja a nemzeti egészségügyi szolgálatot, miután az utóbbi években nőtt a külföldi orvosoktól való függés az olyan kevésbé népszerű területeken is, mint a pszichiátria.
A követelményeinek jelentős emelése olyan orvosokat zárhat ki a praktizálásból, akik most sikeresen veszik ezt az akadályt. Ugyanakkor a megfelelő követelményszint alapvető a posztgraduális egészségügyi oktatás és képzés minőségének biztosításához, amely a legmagasabb szintű egészségügyi ellátást és biztonságot nyújtja a betegeknek - mutat rá egy tanulmány.
Az egészségügyi tárca egyelőre nem foglalt állást a javaslat kapcsán, a tárca szóvivője mindössze annyit közölt, hogy a nemzeti egészségügyi szolgálat a betegbiztonságot helyezi a középpontba. Mint elmondta, ebben az évben új szabályozást vezetnek be, amelyik engedélyezi, hogy az orvosi kamara ellenőrizze az orvosok nyelvtudását. (A tanulmány szerint a nyelvvizsgán jobban teljesítők a szakmai elvárásoknak is jobban megfelelnek.)
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket