Szerbiában legtöbb folyó vízállása olyan alacsony, hogy az elérte a biológiai minimumot, a jelenség miatt pedig figyelmeztetést adtak ki a hidrológusok - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. A Száván a legkritikusabb a helyzet, Šabacnál és Mitrovicánál, itt már riasztást adtak ki, de ugyanez a helyzet a Duna felső folyásánál is.
Dejan Vladiković hidrológus azt mondja, ez lehet az egyik legaszályosabb év, ami katasztrofális következményekkel járhat. Egy kicsivel jobb csak a helyzet a többi szerbiai folyóval, illetve az Óbégával Bánátban.
Riasztó ez az év
A jelenlegi helyzet azt jelenti, hogy a biológiai minimum kihat a víz minőségére, de a vízellátásra is. A helyzetet veszélyesnek ítélte meg, kiemelte, a folyókban ilyenkor nagyon alacsony az oxigénszint, ami miatt pusztulásra lehet számítani az élővilágban. Egy hét múlva, augusztus elején esedékes egy kis csapadék, de az nem tudja megmenteni a helyzetet.
Az alacsony vízállás egyébként inkább augusztusra és szeptemberre jellemző, most viszont már júniusban olyan alacsony szintet mértek, ami utalhatott arra, hogy nagyon nehéz év elé nézünk. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a télen és tavasszal is alig volt csapadék.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val