"A következő hetekben elkezdünk tárgyalni az új görög mentőcsomagról. Szeptemberre el kell készülnünk vele - fogalmazott Francois Baroin az Europe1 francia kereskedelemi rádióban.
Mivel világossá vált, hogy Görögországot a 110 milliárd eurós mentőcsomag nem mentheti meg az államcsődtől, hetek óta tart egy újabb, 2014-ig szóló program előkészítése. Ez a tervek szerint 100 milliárd euró körül lehet. Az euróövezeti pénzügyminiszterek azt kívánják elérni, hogy ebből 30 milliárdot a magánhitelezők álljanak a lejáró adósság újrahitelezésével.
Baroin ennek kapcsán megemlítette, hogy a magánszektor bevonása a mentőcsomagba önkéntes alapon történik, valamint kiemelte, hogy görög részről az államháztartási hiány csökkentésére szilárd intézkedések szükségesek.
"Dolgozunk rajta, egy francia modellt javasolunk, amely egyfajta rotációs rendszer. Amikor egy adósság lejár, a magánhitelezők, bankok, biztosítók, befektetési alapok átveszik azt, egy új, meghatározandó futamidővel - hangsúlyozta a francia miniszter.
A Nemzetközi Valutalap (IMF) élére kedden kinevezett Christine Lagarde utóda első hivatalos külföldi látogatására csütörtökön Berlinbe utazik, ahol az új görög mentőöv részleteiről egyeztet német kollegájával.
Portugáliát érintően - amelynek adóskockázati besorolását kedden este a Moody's agresszív módon, egyszerre négy fokozattal, a befektetésre javasolt sáv alá minősítette vissza - Baroin azt mondta: nem egy hitelminősítő véleménye fogja eldönteni a szuverén adósság ügyét. "Bizalmunk van Portugáliában" - tette hozzá.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják