A Bloomberg szúrta ki, hogy a 19 éves, svéd klímaaktivista arról eszélt egy Twitterre felkerült interjúrészletben, hogy Németországnak nyitva kellene tartania a meglévő atomerőműveit. - „Ha már működnek, úgy érzem, hiba bezárni őket, hogy a szénre összpontosíthassanak” – mondta Greta Thunberg.
Ahogyan azt szeptember elején megírtuk, a német atomflotta eredetileg december végén leállítandó utolsó három blokkjából kettőt tartalékban tartanak - ám az is kiderült, hogy alapvetően nem a német, hanem a várható francia áramhiány kezelésére. Korábban azt is megírtuk, hogy a németországi nukleáris búcsú, illetve a német atomerőművek leállítása körüli cirkusz mögött mik a valós magyarázatok.
A Bloomberg azt írja most, hogy a német kormány döntése - hogy jövő év tavaszáig marad két blokk "bevethető marad" - politikai lázongást okozott, mivel a kormánykoalícióban lévő Zöld Párt ezt is ellenezte. A svéd klímaaktivista azonban inkább a szén újbóli térnyerése ellen, nem pedig az atom mellett érvelt a Das Erste TV készítette interjúban.
Németország az orosz gáz kiváltására a korábbiaknál jelentősebb mértékben támaszkodik ismét a belföldön rendelkezésére álló szénre, és több, már leállt széntüzelésű erőművet is újraindítottak. A károsanyag-kibocsátás így rövid távon növekszik, miközben a kormány azon dolgozik, hogy megfékezze a példátlan válságot - tette hozzá a gazdasági lap.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot