A lengyel kormány háztartásonként 3000 zltoy (253 ezer forint) támogatást fizet azoknak, akik szénnel fűtenek. Ezzel elismerik, hogy a korábban bejelentett árkorlátozás sikertelennek bizonyult - adta hírül a Notes from Poland. A lengyel lakások körülbelül 35 százalékát fűtik szénnel, így összesen 11,5 milliárd zloty (970 milliárd forint) megy el az állami támogatásra.
Lengyelországban súlyosbította az energiahordozók drágulását az orosz-ukrán háború kitörése után, hogy áprilisban betiltották az orosz szén importját. Ennek nyomán felmerült a lehetősége, hogy a családok egy része nem engedheti meg magának a rettentően megdrágult szén megvásárlását lakása téli fűtéséhez.
Nem tetszett a vállalatoknak
A varsói vezetés júniusban árkorlátozást vezetett be, összekötve azzal, hogy az eladó vállalatok profitkiesését egy bizonyos határig megtérítik, ám ez nem nyerte el a cégek tetszését. Mateusz Morawiecki miniszterelnök kénytelen volt elismerni, hogy a szénraktárak vonakodnak együttműködni az új szabályok alkalmazásában.
Ezért döntöttek a cégek támogatása helyett a vásárló háztartások többletköltségeinek finanszírozása mellett. Az állami segítséget nem a felhasználók jövedelméhez, hanem ahhoz kötik, hogy téli fűtésük legalább 85 százalékát szilárd tüzelőanyagból oldják meg. Környezetvédők arra figyelmeztetnek, hogy széntüzelés életben tartása tovább rontja a lengyel városok amúgy is szmogos levegőjét.Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Újabb kínos szál: Putyinnak kémkedett Jeffrey Epstein az amerikai elnökről?