A HNB által nemrég közölt adatok szerint tavaly 5,4 milliárd kunával (231 milliárd forint) nőttek a szabadfelhasználású hitelek Horvátországban, 2017-ben ez a növekedés 2,9 milliárd kuna (124 milliárd forint) volt, 2016-ban pedig 1,7 milliárd kuna (72,7 milliárd forint). 2018 végén a szabadfelhasználású hitelek a lakosság által felvett kölcsönök 40 százalékát tették ki.
A problémát a HNB szerint az okozza, hogy a bankok a szabadfelhasználású hiteleknél sokkal kedvezőbb feltételeket határoznak meg a hitelfelvevő személy jövedelmi és vagyoni helyzetével szemben, mint például a lakáshiteleknél, ahol a hitelfelvételt sokkal szigorúbb kritériumokhoz kötik. Ezért sokan, akik egy lakáshitel kölcsön megállapításánál hitelképtelenek bizonyulnak, szabadfelhasználású hitelhez folyamodnak, amely bár drágább és kedvezőtlen az adós számára, de elérhető.
Kapcsolódó
A HNB ezért ajánlást bocsátott ki a pénzügyi intézményeknek, amelyben azt kéri, hogy a szabadfelhasználású hiteleket, amelyek futamideje 60 vagy annál több hónap, ugyanolyan feltételekhez kössék, mint a lakáshiteleket. Azt is kezdeményezik, hogy a bankok vezessenek be jövedelemkorlátot, figyelembe véve a minimális megélhetési költséget, amely nem lehet kevesebb a végrehajtási törvényben előírtnál. A jegybank továbbá javaslatot tett arra is, hogy a bankok belső tőkekövetelményeik meghatározásánál számoljanak a szabadfelhasználású hitelek okozta lehetséges veszteséggel, és határozzanak meg világos mechanizmusokat a veszteségek elszámolására.
A bankok a szabadfelhasználású hitelek iránti kereslet robbanásszerű növekedését a makrogazdasági környezet javulásával és a kamatok csökkenésével magyarázzák.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt