A PSC a szavazatok 23 százalékával végzett az élen, ezzel 33 mandátumhoz jutva a 135 fős autonóm parlamentben. A pártnak 2006 óta ez a legeredményesebb választási szereplése Katalóniában.
Második és harmadik helyen az eddigi függetlenségi kormánykoalíciót alkotó Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) és az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) került be a parlamentbe. Előbbi 21 százalékos támogatottsággal szintén 33 mandátumhoz jutott, utóbbi 20 százaléknyi szavazattal 32 mandátumot szerzett. A törvényi előírások szerint húsz napon belül megalakuló parlamentbe összesen nyolc pártot juttattak mandátumhoz a szavazók.
Legrosszabb választási szereplését tudhatja maga mögött a konzervatív Néppárt (PP), amelynek eddig négy mandátuma háromra csökkent, és az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt, amely 36 mandátumából hatot tudott megtartani. Ahogy azt a választást megelőző közvélemény-kutatások is jelezték, egy párt sem tud önállóan kormányt alakítani, mert nem szerezte meg az ahhoz szükséges 68 mandátumot.
A 2017-es katalán választások utáni hasonló helyzet alakult ki, akkor az Állampolgárok győztek, de többséget nem nyertek. A katalán függetlenséget képviselő pártok összefogásával megalakulhatott a Quim Torra vezette új kormány. A függetlenségi pártok erősorrendjét megváltoztatta a most lezajlott választás: az ERC megelőzte az Együtt Katalóniáért pártot. Utóbbi az egyoldalú elszakadás híve, előbbi azonban elengedhetetlennek tartja a spanyol állammal egyeztetett népszavazás megrendezését és kellő társadalmi felhatalmazás megszerzését a különváláshoz.
A koronavírus-járvány miatt rendkívüli biztonsági intézkedések mellett megrendezett választáson minden korábbinál kevesebben mentek el szavazni, az 5,6 millió választásra jogosult 53,6 százaléka adta le voksát.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt