Drasztikusan csökken a sertésállomány Romániában, mélyponton van a vágások száma is. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint szeptemberben 86 százalékkal kevesebb disznót vágtak le, mint augusztusban, míg 2020 első őszi hónapjához képest 80 százalékos volt a visszaesés - írta a Maszol.
„A kereskedelmi farmokon sötét a helyzet. Az elmúlt két hónapban megszűnt sok nagy farm, olyanok is, melyek szaporítással foglalkoztak. Bezárt több olyan farm, amely karácsonyra nevelt sertéseket. Az elmúlt heti adatok alapján a vágások száma a legalacsonyabb szinten van, a behozatal pedig nő. Nem tudom meddig fajulhat ez még, de tény, hogy a disznóhús számára ez a legrosszabb időszak az elmúlt 20 évben” – nyilatkozta Ioan Ladoși, a Sertéshús Termelők Romániai Egyesületének (APCPR) az elnöke.
A szakember szerint a helyzet nem fog normalizálódni addig, amíg a hatóságok nem számolják fel az afrikai sertéspestist, ami nagy csapás az ágazat számára. „A jelenlegi helyzetben, a politikai- és az egészségügyi válság közepette, mi, a sertéspestisünkkel meg kell várjuk, hogy ránk kerüljön a sor. Azonban a helyzet nagyon veszélyes, megtörténhet, hogy a disznók nem csak a farmokról tűnnek el, hanem a háztáji gazdaságokból is.”
Romániában 2017-ben ütötte fel a fejét az afrikai sertéspestis, azóta körülbelül 700 ezer fertőzött állatot kellett elpusztítani. Az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) jelenleg 585 fertőző gócot tart nyilván. A hazai állomány csökkenése és az import növekedése miatt éves szinten 500 millió euróval nőtt a külkereskedelmi mérleghiány.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak