A kínai statisztikai hivatal adatai szerint a bmi az év végén 54,6 pontra csökkent a novemberi 56 pontról. (A mutató 50 pont feletti értéke az ágazat aktivitásának növekedését, az alatt pedig zsugorodását jelzi.)
A friss adat a feldolgozóipari aktivitás csökkenése, a hitelkínálat szűkülése és a vállalati készletfelhalmozás mérséklődése mellett újabb jele annak, hogy a világ második legnagyobb gazdasága veszíthetett lendületéből 2013 végén. A Reuters által megkérdezett szakértők szerint 2013 egészében 7,6 százalékkal nőtt a kínai GDP. Ez meghaladja ugyan a 7,5 százalékos kormányzati várakozást, de 14 éve a leggyengébb éves érték.
A kínai statisztikai hivatal szerdán közölte a feldolgozóipari bmi-t, e szerint decemberben lassult a gyáripari aktivitás. Ugyanezt mutatta a HSBC brit nagybank felmérése, amelyet csütörtökön tettek közzé. A HSBC és a Markit Economics londoni gazdaságkutató január 6-án publikálja saját - kisebb magáncégek körében végzett adatfelvételre támaszkodó - szolgáltatóipari bmi-jét.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják