Az ügynökség jelentéséből kiderül, hogy a június hónapra felülvizsgált adat nem 0,3, hanem 1,2 százalékos áresést jelez.
Éves összevetésben 3,3 százalékkal csökkentek az árak.
Tovább csökkentek júliusban az amerikai lakásárak a szövetségi lakásfinanszírozási ügynökség jelentése szerint.
A hajó típusából és annak – mintegy 190 lóerősnek tűnő – motorjából ítélve a jármű nagy sebesség elérésére volt képes a szakértő szerint.
Kyriakos Mitsotakisz szerint visszaélnek az árazási gyakorlatukkal.
Friss kutatások szerint elektromos autóit a korábban hűséges vevőnek számító demokrata szavazók bojkottálják az USA-ban.
Matolcsy Györgyék döntése a hitelek kamatait és a forintot is érintheti.
Az áldozatok tízezreitől Rishi Sunak brit miniszterelnök hivatalosan is bocsánatot kér.
A katolikus egyház továbbra sem zárja ki, hogy léteznek csodák, de egészen biztosan nem annyi, amennyi az interneten terjed.