Az autómárka kiválasztásánál is számít a politikai hovatartozás: legalábbis a korábban státuszszimbólumnak és Amerikában piacvezetőnek számító Tesla esetén, amelynek eladásai az elmúlt időszakban zuhanórepülésbe kezdtek.
Piaci felmérések szerint ennek hátterében az áll, hogy a vállalatvezető Elon Musk egyre radikálisabb politikai nézeteinek ad hangot, ami miatt az USA-ban elfordultak tőle az eddig leghűségesebbnek számító, demokrata vásárlók, ez pedig alaposan lerontja a márka imázsát és a cég forgalmát.
Kapcsolódó
Hónapok óta tart a zuhanás
Korábban a Tesla a hagyományosan liberális vásárlói bázisára támaszkodhatott, a drámai változás azonban mérhető módon megfigyelhető.
A Strategic Vision kutatócég felmérése szerint tavaly októberben és novemberben több mint 60 százalékkal csökkent azon amerikai demokraták aránya, akik Tesla járműveket vásároltak – idézi a németországi autós szakportál, az Efahrer.com.
A Wall Street Journal beszámolója szerint a hagyományosan demokratikus Kaliforniában a Tesla járművek új regisztrációja csaknem tíz százalékkal esett vissza 2023 negyedik negyedévében, ami jelentős változás a harmadik negyedévhez képest, amikor a regisztrációk még 43 százalékkal nőttek.
Ugyan maga a Tesla nem tesz közzé konkrét eladási adatokat az Egyesült Államokból, a mobilitásra szakosodott Motor Intelligence piackutató cég becslései szerint idén is csökkentek az eladások az USA-ban. A Model 3 értékesítése például éves szinten 44 százalékkal esett vissza 2024 márciusáig.
Musk egyre inkább emlékeztet Trumpra
A szaklap szerint Musk politikai pozíciója hosszú távon befolyásolhatja a cége imázsát és bevételeit, miközben az elektromosautó-gyártók egyre inkább küzdenek a konzervatív vásárlókért.
A különc megnyilvánulásaival rendre a hírekbe kerülő milliárdos körüli viták azóta éleződnek, amióta nyilvánosan kommentálta az illegális bevándorlást, közzétett egy antiszemita tartalmú Twitter-üzenetet, és megtámadta a Disney-t, amiért szerinte túlságosan "felébredt".
Musk politikai nyilatkozatai egyre inkább Donald Trump populista stílusára emlékeztetnek, ami szakítást jelent a környezetvédő hős korábbi imázsával – állapítják meg.
Az e-autó tulajdonosokra jellemző politikai megosztottság ugyanakkor nem újdonság, mivel az első Teslákat annak idején azért utasították el sokan az USA-ban, mert azok a gazdag tengerparti elit luxuscikkeinek számítottak. Az Egyesült Államok politikai helyzete azonban megváltozott tavaly, különösen a heves republikánus előválasztási szezonban, azóta a demokraták inkább kerülik Musk márkáját.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)