A Moszkvához közeli Opalika Erzsébet-temploma katonai kiképző órákat biztosít már 12 éves kortól kezdve. Az orosz ortodox egyház lépése nem meglepő, hiszen régóta Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségeseinek tudhatják magukat – írja a Euronews.
Márciusban először a The Moscow Times figyelt fel a Krasznogorszk város által közzétett hirdetésre, amelyben a Kirill pátriárka által vezetett ortodox egyház katonai túlélő tanfolyamokat kínál fiataloknak.
A hirdetés alapján az ingyenes tanfolyamon bárki részt vehet 12 éves kor felett.
A program célja, hogy létrehozzanak egy fegyverkezelésben, katonai- és taktikai ismeretekben képzett csapatot. A tanfolyamokat éles bevetési tapasztalattal rendelkező oktatók vezetik, többen közülük Ukrajnában harcoltak.
A haza leendő védelmezői a gyakorlatban nem csak a katonai ügyeket, hanem Oroszország történelmét is elsajátítják
– mondta Alekszej Naumov, a tanfolyamot szponzoráló Rokot nevű szervezet régiós vezetője.
Az egyházi kiképzők szerint a tanfolyam azért is hasznos, mert a tanulók elsajátíthatják a kézi- és könnyűfegyverekkel kapcsolatos biztonsági óvintézkedéseket, a fegyverek szét- és összeszerelését, az álló helyzetben történő elsütéshez szükséges helyes testtartást, az erdőben való tüzelést és manőverezést, támadást, visszavonulást és védekezést, térképolvasást, taposóaknák elhelyezését és eltávolítását, valamint a sebesültek evakuálását.
A kiképzés Ogyintszovo és Krasznogorszk érsekének, a Moszkvai Tamás Patriarchátus adminisztratív titkársága vezetőjének jóváhagyásával valósul meg. Az oktatók között papok is lesznek, akik a történelem és a hazaszeretet oktatásával foglalkoznak majd.
Vlagyimir Putyin legújabb húzásával már a NATO-nak menne neki
Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő azzal indokolta Andrej Belousov kinevezését a védelmi miniszteri posztra, hogy a csatatéren az nyer, aki nyitottabb az innovációra.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)