A Román Nemzeti Bank (BNR) "kiegyensúlyozott álláspontot" képvisel az euró bevezetésével kapcsolatban - idézte a Maszol Mugur Isarescut, a jegybank kormányzóját. A bankvezető a valós konvergencia fontosságára hívta fel a figyelmet.
Tisztában vannak azzal, hogy vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó GDP-nek el kellene érnie az európai uniós átlag legalább 70-75 százalékát a sikeres euróbevezetéshez. Ellenkező esetben nem lesz eléggé felkészült az ország erre, ami gazdasági sokkok esetén súlyos gondokat okozhat, ahogy az az eurózóna adósságválsága idején például Görögország esetén látszott
Kapcsolódó
A magas szintű konvergencia nem jelenti azt, hogy a konvergenciacélt 90 százalékra tűznék ki, illetve, hogy el akarnák érni a németországi szintet, ahogyan azt egyesek Magyarországon vagy Lengyelországban szeretnék. A jegybank elnöke szerint az euró bevezetéséhez "nem a sprinter, hanem inkább a maratonfutó taktikájára van szükség". A bukaresti kormány 2024-re tűzte ki a valutacsere időpontját.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek