A román parlament hétfőn bizalmat szavazott a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) Ludovic Orban pártelnök vezette kormányának, így elhárult az akadálya annak, hogy Bukarest új biztosjelöltet javasoljon. A parlament által egy hónapja megbuktatott korábbi szociáldemokrata Dancila-kormány biztosjelöltjeinek legitimitását ugyanis a jobboldali Klaus Iohannis államfő eddig megkérdőjelezte.
Az akkor még teljes jogkörrel működő Dancila-kormány első jelöltjét, Rovana Plumb szociáldemokrata EP-képviselőt szeptember végén összeférhetetlenségre hivatkozva leszavazta az EP jogi bizottsága. Dancila - akitől október 10-én vonta meg a bizalmat a bukaresti parlament - időközben másik két szociáldemokrata biztosjelölttel is próbálkozott. Brüsszel azonban arra várt, hogy lezáruljon a román belpolitikai válság, és legitim kormány kerüljön az ország élére.
Muresan jelöléséről sajtóértesülések szerint egyetértés van a román miniszterelnök és államfő között. Iohannist öt éve a PNL éléről választották államfővé, és nem titkolta, hogy "sajátjának" tekinti a volt pártja által most megalakított bukaresti kormányt.
A 38 éves, vajdahunyadi születésű, közgazdászi oklevéllel rendelkező Siegfried Muresant is a PNL jelöltlistájáról választották meg az EP-be, ahol idén májusban második mandátumát kezdte meg. Muresant az eddigi bukaresti szociáldemokrata kormányok leghangosabb - a jobboldali hírtelevíziók által legtöbbet szerepeltetett - brüsszeli bírálójaként ismeri a román közvélemény.
Ludovic Orban több ízben leszögezte: egyik legsürgősebb miniszterelnöki teendőjének tartja, hogy javaslatot tegyen egy új román európai biztosra, ugyanakkor azt ígérte, hogy a jelölt személyéről mind az államfő, mind a parlament véleményét kikéri.
A bukaresti sajtó úgy tudja: Orban kedd este, legkésőbb szerda reggel küld levelet Ursula von der Leyennek, az EB megválasztott elnökének Bukarest új európai biztosjelöltjéről.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót