A kormányfőt a 90 tagú szlovén törvényhozás jelen lévő tagjai közül 54-en támogatták, és 30-an szavaztak ellene. Golob ezzel felhatalmazást kapott a kormányalakításra. Az új kormánykoalíciót várhatóan alkotó három párt - a balközép Szabadság Mozgalom, a Szociáldemokraták (SD) és a Baloldal (Levica) - összesen 53 parlamenti képviselővel rendelkezik a törvényhozásban.
A szlovén törvények szerint Golobnak 15 nap áll rendelkezésére, hogy miniszter-jelöltjeit a parlament elé terjessze. A kormánytagokról ugyanakkor várhatóan már június 3-án szavaz a nemzetgyűlés. A kormány akkor léphet hivatalba, ha a miniszterek több mint kétharmadát kinevezik - írja az MTI.
A politikus a parlamenti vita előtt, a délután folyamán felszólalásában elmondta: az egészségügy megreformálása és az emelkedő árak kezelése lesz kormánya legfőbb célja.
Irányelvként a társadalmi igazságosságot, a szolidaritást és a tudásalapú társadalmat jelölte meg.
Kiemelte: a jóléti állam sarokköve a hozzáférhető közegészségügyi rendszer. Golob egy "kísérletet" jelentett be, amelynek során a reformokat nem csak papíron hajtják végre, hanem terheléses tesztet végeznek az állami egészségügyi rendszerben, hogy lássák a határokat.
Elmondása szerint úgy akarják 2024-ig megreformálni az egészségügyet, hogy az a következő 20 évben kitartson.
Másik fontos problémaként a magas energia- és élelmiszerárakat említette. Golob ígéretet tett arra, hogy kormánya szeptemberig megvizsgálja a drágulások okait, és szükség esetén árszabályozással megfékezi őket, de azzal fogják kezdeni, hogy megállapodásra törekszenek a beszállítókkal és a kereskedőkkel, hogy "a teher egy részét ők viseljék" - hangsúlyozta.
"Nem érdemlünk háborús haszonlesőket, és nem is lesznek ilyenek Szlovéniában, mindenkinek vállalnia kell a maga részét a teherből" - jelentette ki.
A kormány terveit két ütemben fogalmazta meg: konkrét lépések a következő hónapokban, majd 2030-ig a megvalósítás. Golob céljai eléréséhez két mandátumot tűzött ki.
Az 55 éves üzletember nem ismeretlen a politikában. Korábban alelnöke volt Alenka Bratusek volt miniszterelnök balközép irányultságú pártjának, és 1999-ben egy évig a gazdasági tárcánál államtitkári pozíciót töltött be, majd több mint egy évtizeden át vezette az GEN-I állami áramszolgáltató vállalatot.
Golob 2021-ben döntött úgy, hogy visszatér a politikába, miután leváltották GEN-I éléről. Átvette a Jure Leben volt környezetvédelmi miniszter által alapított kis zöld pártot, amelyet idén, egy január végi kongresszuson Szabadság Mozgalom névre kereszteltek át.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!

Építkezni akkor, amikor mások kivonulnak (x)
Legolvasottabb

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Meghosszabbították az árrésstopot, munkacsoport harcol az ukránok ellen

Mint egy katasztrófafilm: ma elnyelheti a víz a parajdi sóbánya látogatott csarnokait - KÉPEK

Autósok figyelem: egy hónapos terelés jön az M0-s autópálya déli szektoránál

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Ennyi lett volna? Nevetségesek a hozamok, lelépnek a befektetők a lakáspiacról

Ijesztő gazdasági adatok: fordulóponthoz érkezett Magyarország?

Nagy változások jönnek az éjszakai tömegközlekedésben - a VOLÁN-t is érinti
